napja van.
 
 

Nevezetességek


Zánkai Református Templom

A község kiemelkedő műemléke a református templom. A templomot először a nevezetes 1333-1335 között készült pápai tizedjegyzék említi. Azt, hogy patricíniuma Szent István király, 1519-ben rögzíti oklevél. A török időkben elnéptelenedő falut később részben német telepesekkel népesítik be. Az újjáépülő faluban a református és az evangélikus hívek 1786-ban engedélyt kapnak a megújítás utáni közös templomhasználatra.
A templom építéstörténetét az 1984-1985-ös műemléki föltárás idején tárták föl. A sziklaszirten álló templom építését az építészek a 12. századra teszik. Zánka temploma a Balaton-felvidék egyik legrégebbi temploma. Ennek egyik legékesebb bizonyítéka a hajó keleti oldalán nyíló szentély, amely Dejte és Hidegség szentélyéhez hasonlóan négyzetes alaprajzú épülettestbe foglalt rotunda volt egykor. S ahogyan Hidegségen is, itt a zánkai templomban is a későbbi fölújítások idején tornyot építettek az erős falú rotundára.
Ez a szentélytípus keleti eredetű. Pontusz, Kis-Ázsia, Egyiptom ősi templomai, szíriai és kopt keresztény templomok, majd Bizánc művészete őrizte meg ezt a típust és nyugaton is elterjedt (például fuldai Szent Mihály templom). Mindez, és a templom patrocíniuma (Szent István király) szintén a korai építést valószínűsíti.
A templom egy másik ritka építészeti vonása a hajónyi szélességű nyugati torony. Ennek a párhuzamai német területről ismertek. Főleg a Brandenburgi Őrgrófságban volt elterjedt forma. Ennek építési idejét a templomot föltáró régész a 13. századra teszi.

 

Tájház és Galéria:

Cím: Zánka Fő utca 13.
Megközelítés: A strandról a faluba felvezető út végén a kereszteződésnél jobbra.
Információ: +36 70/ 531-1211

NYITVA TARTÁS:
Kedd: 16.00-20.00
Péntek: 16.00-20.00
Szombat: 08.00-12.00

FIGYELEM:
A Tájház a Faluház programjai idején a nyitva tartástól eltérően ZÁRVA tart, kérem mielőtt megtekintenék a házat tájékozódjanak.

Kiállításaink:

Zánka néprajzi gyűjteménye, egy a Zánka újratelepítésekor 1736-ban épült tornácos, szép boltívekkel tarkított egykori zsellérházban.

A Tájház udvarán található galériában megtekinthető Szekeres Károly keramikus kiállítása.

Időszaki kiállításunkban Nagy Tímea fotográfus Erdélyben készült fotósorozata látható.

 

 

Hegyestű - Geológiai bemutatóhely

Zánkától 3 km-re északra helyezkedik el a Hegyestű, melyről a környék hegyeire, valamint a Balatonra csodálatos kilátás nyílik.

 

 

:: Turizmus ::
 

Információk Zánkáról

  Egészségügy
  Közszolgáltatás
  Nevezetességek
  Szálláskiadók
  Strand
  A térség bemutatása